6.holdtölte

6. holdtölte

Dobtam le és betoltam az ajtón. A csomagját utána hajítottam és visszatérve ugyanabba a testhelyzetbe, álltam és néztem a vörös hajú barátosnémra.

- Yui, menj fel az emeletre és ott maradj, míg nem szólok.- mondta, kedvesen Ayato.

- Majd, ha bocsánatot kért tőlem ez a hülye.-mutatott rám és a plafonra nézve, ütöttem egyet a falba, hogy az picit berepedt.

- Tudod, ki kér bocsánatot, miután káromoltatta a barátomat és idegesít.- néztem rá megint olyan tekintette, hogy egyből felfutott az emeletre.- Kibírhatatlan ez a csaj.-sóhajtottam.

- Wow. Tisztára olyan vagy, mint a féltestvérem Subaru.-jegyezte meg Ayato.- De persze jó értelemben.

- Oké, felfogtam. (Minden áron valahogy vissza kell jutnunk a mi időnkbe és elintézni azt, aki ezt tette velünk.)

Csattant egyet az óra mutatója és jelezte, hogy idő van. Hamarosan itt lesz Ricuko és nekünk úgy kell tenünk, mintha már rég óta itt lennénk.

- Ayato, tudsz nekünk adni 2 hsonló egyenruhát?

- Persze, csak vissza kell adnotok.

- Jó, csak gyorsan.

A fiú nagy nehezen felállt és elsétált az emeletre. Lassan odatopogtam Lucyhoz és ketten leültünk, ahol Ayato aludt. Nézelődtünk, háttérben az ablakon csepegtek az esőcseppek, néha villámlott, de épp ez esett jól. Hátra döntöttem magam és a gondolataim máshol jártak. Próbáltam emlékezni a legrégebbi emlékemre, de csak az volt, hogy hogyan nevelkedtem a harcművészet világában. Az azelőtti… Ugyanabban a kertben állok, előttem Shin és nyújtja a kezét. Közben más kezét szorongatom és egy fej simítással odasimít Shinhez. De ki volt az..? A gondolat, mint egy szél fuvallat, köddé vált. A kezembe nyomták a ruhát és jó alaposan szemügyre vettem. Nem zavart, hogy szoknyás, csak egy picit át kell a stílusomra alakítani. Elvonultunk Lucyval az étkezőbe, ahol szerencse nem volt senki, nyugodtan tudtunk öltözni. Mire lassan levettük azt, ami rajtunk volt, megpillantottam Lucy vállát, amin volt egy fél fekete szív. Nekem is van, csak a másik vállamon és nem látszik, mert mindkét vállam és a mellkasom be van kötve gézzel. A hozott ruha ebből állt: fehér ing, fekete szoknya, fekete térdzokni, fekete kabát és rózsaszín szalag. Amennyire nem bírom a lányos dolgokat, fogtam az ingnek az utolsó 3 gombját nem gomboltam be és az első 3-at se, ugyan úgy, ujját pedig alkar elejéig felhajtottam. A zoknit hagytam, ahogy volt és a kabátnak, gallérja föl és a hajamat összefogtam kettőbe, a vörös részt kiengedtem. Lucy így sikerült: Inge, rendesen begombolva, kabátja végébe belevágott, így olyan lenne mintha eltépte volna. Zokniját vádli középig letűrte és a haját kibontotta (szőkét) és előre rakta, a két vállára. Totál készek voltunk, fel a cipő és indultunk vissza a társalgóba. Kb csak 10 perc telt el és a terem megtelt fiúkkal és köztük ült 1 lány. Remegve kapkodtam a levegőt és nagyra nyílt szemekkel néztem a lányra. Ő Ricuko! Tisztára olyan volt, mint Lucy, csak szőkében és a testalkata törékeny.

- Ha már ilyen szépen visszatért közénk a 2 vacsorakészítő leány, üljetek le szépen.-intett le minket Ayato, hogy üljünk le melléjük. Alig bírtam szinte lépni 1 lépést, mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Lucy fogott meg, hogy el ne essek véletlenül mindenki előtt.

- Ki műve a falon lévő ütésnyom?-kérdezte meg a szemüveges rideg tekintetű fiú és feljebb tolta a „nagyítót” az orrán.

- Én voltam.-jelentettem ki és leültem szorosan Ayato mellé, hogy „védj meg, félek” stílusban.

- Akkor… hogy hívnak titeket lányok? Én Ricuko Barbara Hayamashi vagyok, örülök.- hajolt felénk Ricu és egy kellemes mosollyal az arcán köszönt.

- Én Lucyána Doth Sakamaki vagyok, ő itt Annabell Henriett Sakamaki.

- Tesók vagytok?

- Hát, igazábó-

- Igen, azok vagyunk. A legfiatalabb Sakamaki tagok.-szakítottam félbe Lucyt, nehogy elmondja, hogy nem is vagyunk testvérek… Megérintettem a lány kezét, hogy menjünk innen, túl sok az ismeretlen feelingben, de valahogy statikus elektromosság csiszolódott a kezünkben és mindketten a földön feküdve nyökögtünk.

- Mi… volt ez?-kérdezte Lucy

- Asszem beteljesült a mondás…

- Milyen mondás?

- Ha a Sakamaki ikerpár Anna és Lucy összeérintik kezeiket, míg nem lelnek nyugalmat a lelkükben, az életük vesz kárba.

5.holdtölte

5. holdtölte

Majd lassan besétáltak a házba. Sehol senki, de egy picit meg voltak lepődve, mivel minden másabbnak tűnt. Csendesebb volt és csak az eső halk kopogása zengett végig a teremben. Óvatos léptekkel mentek át a száraz szőnyegen és oda lyukadtak ki, mint ma. Ugyan az a társalgó, csak most senki nem volt ott… Legalábbis ezt hitték. Az ablak alatt egy vörös hajú fiú aludt.

*Lucy szemszöge*

Oda szerettem volna menni ahhoz a fiúhoz, csak Anna még mindig szorította a kezem. Lassan letérdeltem hozzá és néztem, ahogy szuszogott. Arca egy pillanat alatt megváltozott és égető szemekkel rám nézett. Szemei zöldek voltak, mint Annának.

- Ki vagy te, aki meg merte zavarni a szundimat?

- E-Elnézést. Lucy vagyok és testvéremmel jöttem ide. Hogy hívnak téged?

- Ayato vagyok. Nem láttál véletlenül kint egy szőkés hajú, fekete szemű lányt?

- Sajna nem. De láttam az ajtó előtt egy szintén szőkés hajú lányt, de neki rózsaszín volt a szeme. Ismerősödet vártad?

- Mondhatjuk. Az a lány nekem nagyon fontos és… Szeretem őt.

- Hogy hívják?

- Ricuko Barbara Hayamashi. Most épp a vonaton ül és éjfélre itt lesz. Ma jön ide, de úgy tudja, hogy bentlakásos suliba iratkozik, ahol mi is vagyunk.

- Bocsánat a hirtelen kérdésért, de ha lenne lányod, hogy hívnád?

- Hát, nem tudom.  Nagyon ezen nem gondolkoztam, de biztos, hogy Ricuko után a lányom neve Annabell lenne.

- De Ricu-nak nincs Annabell neve. Vagy igen?

- Ez egy hosszú történet……… Igazából Ricuko, Annabell a testvérem, csak kitöröltük évekkel ezelőtt minden emlékét és most itt tartunk….- A mondatok végét nagyon elharapta. Fáj neki, hogy ilyet kellett tennie a szeretett testvérével. Minden esetre, látszik az arcán, hogy aggódik érte.- Valaki hozza már be azt a nyávogós nőszemélyt a kapu elől!

- Majd én.- Hangozta Anna, összefonott karokkal.

*Anna szemszöge*

Sok minden járt a fejemben, miközben csak álltam a terem közepén. Mikor szóltak elmentem ahhoz a szerencsétlen lányhoz és kitátottam a kaput. Ugyan abban a pózban támaszkodott neki a bőröndjének és nézett maga elé.

- Végre, hogy valaki kinyitotta az ajtót!

- Hidd el, nem szívemből nyitottam ki.

"...De ne merd a szádra venni Lucy nevét!"

- Milyen bunkó egy lány vagy te.

- Akarod, hogy a megélezett kardom vérvörös legyen a véredtől?- kérdeztem rá psycho vigyorral.

- Kötekszünk? Gyáva kisegér. Épp olyan vagy, mint a drága Lucyána, csak ő egy idióta.

Na, ettől a mondattól másztam majdnem a falra vagy fojtogattam volna keresztben a nyakát. Egy pillanatra leállt a lélekjelenlétem, de utána egyből megragadtam a pólójának a végét és felemeltem. Szívbe szúró szemmel néztem rá, de csak az egyikkel, mivel a másikat eltakarta a hajam.

- Ide figyelj Yui. Sérthetsz, üthetsz, téphetsz, elítélhetsz, de ne merd a szádra venni Lucy nevét!

- Miért? Mi fog történni?

- Egyesével kitépem a hajszálaidat, lekötöznélek, vagdosnám a bőröd és a többi. Ha jót akarsz magadnak, jobb, ha nem mártod bele magad az éltünkbe. Különben megtudod milyen ha egy  Sakamaki bosszút áll.

4.holdtölte

4. holdtölte

Egy csöppet eltelt az idő és a lányok még mindig a szobában tisztogatták magukat. A csepegő vért zsebkendővel kicsit nehezen lehetett felitatni, főleg, hogy valaki folyton dörömbölt az ajtón.

- Amúgy…-kezdett mondani valamit Anna.- Mi a családneved?

- Sakamaki.  Lucyána Doth Sakamaki. Neked?

- Szintén Sakamaki.  Annabell Henriett Sakamaki. De jobban szeretném, ha Tsukinami lennék.

- Én hű maradok a családnevemhez. Ha már apám igaz nem az első szülött volt, ő akart az első lenni! És örülök, hogy a lánya vagyok. Kis felelőtlen vörös volt, de anyu így is beleszeretett.

- Ha szabad megkérdeznem, hogy hívták anyukádat?

- Már nem nagyon emlékszem. De azt tudom, hogy citrom szőke volt a hajszíne és éjfekete szemei voltak. Tiedet?

- Ricuko Barbara Hayamashi.

- De vajon… Miért lettünk idehozva és miért… Miért lett statikus a kézfogásunk?

- Ch, ki tudja? Én úgy is… Csak a rosszat hallom vissza a bácsikámtól. Hogy mennyire nem akartak a szüleim. Apám gyűlölt és Anyám el akart vetetni… Ehelyett vert és megszégyenített Apa előtt. És, hogy csak egy haszontalan tárgy voltam a szüleim szemében.

- Csak egy megoldással tudhatjuk meg.

- És mivel?

- A többiektől nem tudunk meg semmit, ezért a múltban kell tapogatóznunk.

Anna lassan odalépett a könyves kupachoz és leguggolt hozzá. Egy feketés könyvet vett el a tetejéről és leülve a padlón olvasott. Lucy nem bírt sokáig csöndben tűrni, hogy Anna halkan olvasott, ezért ő is leült.

- Mit találtál?- érdeklődött.

- Egy kis füzetet, ami a 3-as ikrek közül az első házasságra tér vissza 15 évvel ez előttébbre. Olvassuk…

„Évekkel ezelőtt Ayato Sakamaki a család 4. gyermekének a szívét elrabolták. Egy emberlány volt, aki valójában a fiú leánytestvére. A nagy titok végeztére Ayato megkérte Annabell kezét és lett 2 gyermekük. De Richter bosszút akart állni fián és ezért meg akarta ölni a magzatot. Az akkoriban 8 hónapos áldott állapotos Annát vette célba és kisebb sérülésekkel megúszta. Azóta kincsként védelmezte családját Ayato, de az apróbb paranormális esetek után a gyermekeket kettéválasztották évekig. Ha mégis találkoznának, kezeik addig taszítják el egymástól, amíg nem lesznek tisztába a múltjukkal és nem lesznek újra szerető testvérek.”

- Horrorisztikus…

- Valahogy ki kell találni egy tervet, hogy megtudhassuk mi is folyik itt.

- De kik az ikrek?

- Talán…

Hirtelen egy nagy kéz kapta el mindkét lány száját, mire lélegzetük megállt egy pár másodpercre és minden elsötétült. Mikorra ismét kinyitották a szemüket, meg voltak kötözve és egy nagy fényes valami volt előttük. Még homályosan sem látták, hogy kicsoda tette ez velük, csak egy hatalmas rúgással belökte a lányokat. Egy szempillantás alatt, ugyan ott kötöttek ki, csak esett az eső.

- Ugye most szórakoztok velünk?!

A változás nem volt olyan nagy, csak más ruhában látták meg egymást a Sakamaki ház oldalánál álló lányok. Egy pillantást vetettek a kapu ajra és egy szőke rózsaszínes pólós lány állt egy bőrönd kíséretével.

"Megragadta Lucy kezét"

- Bocsánat hölgyem, de… Véletlenül nem tudja, hogy ez-e a Sakamaki ház?- kérdezte Lucy füllentően

- A-Azt hiszem ez az. Az Egyházam ajánlott ide, mert apámnak kapcsolata van evvel a családdal. Amúgy én Yui vagyok. És ti?

- Én Lucyána Doth vagyok, ő itt Annabell Henriett. Ismerősök vagyunk.

- Milyen szép a hajad Lucyána. Csak azt bánom, hogy benne van az a ronda szőke. Annabellnek meg a csúnya vörös nélkül állna jól.

 - Ilyenek vagyunk és kész.- nézett szúrós szemekkel Anna és megragadta Lucy kezét.- Gyerünk be Lucy! És ami téged illet Yui… Még megbánod, hogy egy Sakamaki-ba ütötted az orrod.

3.holdtölte

3. holdtölte

"Ikrek mégis mások"

A hang a semmiből hallatszódott. Mindenki körülnézett, kissé ijedt fejjel. De Lucy és Anna rémülten roskadtak össze a földön és térdük találkozott a padló szőnyegzetével.

- Ki tudott még rólam?- kérdezte egyszerre a 2 lány és egymásra néztek- Ne utánozz!

- Lányok, tudnotok kell valamit…- szólalt fel egy feketés hajú, szemüveges fiú- Amíg itt éltek velünk bármelyik ötök lehet áldozat.

És egyből mindenkinek felcsillant a szeme. A 2 lány magára pillantott és véreztek. Lucy-nak a lábából csepegett, míg Anna-nak a karjából ömlött. Gyorsan elfutottak az emeletre és kerestek egy biztonságos helyet. A menedékhelyük egy erkélyes szoba lett, ahol sok poros könyv és egy zongora pihent. Lihegve ültek a hideg falhoz támaszkodva és Anna az egyik pillanatban elkezdte marni a torkát.

- Ne… tedd!- szólt rája nagyon lihegve Lucy- Miért marod magad?

- Új vérszag. Begerjed bennem a vámpír.

A polcok maguktól remegni kezdtek és a vékonyabb könyvek leestek. A zongorából egy ismerős dallam csendült meg, amire a lányok felfigyeltek.

- De rég nem hallottam ezt a dallamot…

- Le tudom játszani.

- Énekelsz hozzá?

- Persze.

Lucy lassan feltápászkodott, letette magát a zongoraszékre és kotta nélkül elkezdte játszani. A dallam lágy volt és nagyon kellemes, mégis halk.

2.holdtölte

2. holdtölte

Mint minden történet, ennek is kell lennie háttérnek. Lucy az évek alatt sokat énekelt, ennek végeztére nagyon tiszták lettek a hangszálainak hangzása. Zongorázni és fuvolázni is meg tanult. Anna sok időt eltöltött egy kicsit máig idegen Tsukinami testvérpárral. A kardot mesterien forgatja és mesésen klarinétozik. Kicsit SM (szado-mazo) stílus is ráragadt. 10 év elteltével a két lány a Sakamaki rózsakertben látta meg egymást. Lucy Laito-val, Anna Shin kíséretében álltak, mint egy bábu.

- Lucy, ő itt Annabell. Mostantól együtt fogtok élni a kastélyunkban.- kezdte a beszédet Laito.

- Anna, ő pedig Lucyána.- mutatott Shin Lucy-ra.

A lányok szúrós szemmel vizsgálták egymást. Pár lépést előre mentek és nyújtották a kezüket. Ujjuk végéből statikus elektromosság támadt, de bátran megragadták egymás markát.

- Szúrós a kezed.- suttogta Lucy.

- Tied se puha.- fél mosollyal válaszolt Anna.

- Egyet tudnotok kell- mondta Shin – mind a ketten kaptok pár hétre elegendő nullás vért, de nem ihattok mások véréből. Ha elfogynak, a tasakok vér-pótló tablettát kell szednetek.

- És a többi Sakamaki-val és Mukami-val fogtok itt élni.

Laito nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert apró cseppekben elkezdett esni az eső. Mindenki befutott a kastélyba és az előtér utáni társalgóban álltak, kissé vizesen. A teremben össz-vissz 1 nő,12 fiú és a 2 lány volt. A levegőben keveredett a levendula és az alvadt vérszag.

- Ki hozta ide a gyilkos magzatot?